Először körülbelül két és fél éve fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy megszerzem a jogsit. Mivel muszájból kezdtem el, így nekem unalmas volt, küzdöttem is a KRESZ-szel többször is, majd abba hagytam. Tavaly ősszel döntöttem úgy, hogy újra megpróbálom és sikerült is elsőre. Aztán jött a vezetés… Nem tudtam mire számítsak, jó lesz-e, menni fog-e… De minden a lehető legjobban alakult! Az oktatóm Tűzkő András volt, aki mindent pontosan, érthetően, ha kellett többször is elmagyarázott. Az órák mindig jó hangulatban teltek, számomra is meglepő volt, hogy én, aki általában sosem szólal meg, nem bírtam csöndben maradni és végig beszélgettünk. Amennyire nem akartam vezetni, pontosan annyira megszerettem. Minden alkalommal vártam, hogy mehessek az órára.
Úgy gondoltam, hogy rengeteg idő lesz, míg az alapoktól eljutunk odáig, hogy vizsgázni menjek, és mégis milyen hamar elrepült az idő – pedig két forgalmi vizsgám is volt! Igaz, hogy az első nem sikerült, nem izgultam a vizsga előtt, nem idegeskedtem, és mégsem voltam szomorú miatta maximum 2-3 percig. Aztán június elsején reggel, amikor visszatértünk a tanpályára és gratulált a vizsgabiztos, nem hittem el. Még igazából most sem, pedig több mint egy hete volt.
Hálás vagyok Andrásnak, hogy most már biztos alapokkal rendelkezem a vezetéshez, köszönöm a jó hangulatú, vicces órákat is.
Örülök, hogy ha kérdeznének majd a vezetésről, vagy visszaemlékszem rá, csupa jó dolgokat tudok majd mondani.
Mindent köszönök András!
